1. Tönkrement gazda
(A Ruined Farmer)
Dallam: Go from my window, love, do
1771-1779
1.
Nyugaton elsüllyedt a nap,
Minden pihenőre inalt,
Míg itt ülök, baj szorongat
Búval, bánattal, s a jajszó,
És ó, csaló szerencse, ó!
2.
A jól élő ember alszik,
Nem hallja, forgószél süvít;
Nyomornak, nekem lesni kell,
Míg a vad vihar csapkodó,
És ó, csaló szerencse, ó!
3.
Mellemen a drága társam,
Törődése nyugalmammal!
Te, ifjú büszkeség, látlak,
Ennyire lehúzó? -
És ó, csaló szerencse, ó!
4.
Édes babáim karjában,
Kis szívük nem ver riadtan,
De értük a szívfájdalmam,
Sok keserű kínt adó,
És ó, csaló szerencse, ó!
5.
Egyszer szerencse felkarolt,
És enyhíthettem a nyomort,
Élethez nincs kereset most,
Sorsom ritkán adakozó,
És ó, csaló szerencse, ó!
6.
Nincs kényelem, nincs kényelem!
Fogad a sír oly szívesen!
De gyermekek, feleségem –
Hová mennének, ó?
És ó, csaló szerencse, ó!
7.
Ó, hová-hová forduljak,
Mind rideg, barátságtalan?
Békés nyugvás e világban
Soha nem várható,
És ó, csaló szerencse, ó!
2. Montgomerie Peggy
(Montgomerie's Peggy)
Dallam: Galla Water.
1771-1779
1.
Bár ágyam amott a láposban volt,
A hanga közt, kockás plédem,
Mégis lehetnék oly boldog,
Montgomerie Peggy lenne kedvesem.
2.
Míg dombon viharok csapkodtak,
Téli éjek sötétek, esősek,
Szurdokot kutatnék, karommal
Óvnám Montgomerie Peggyt, a kedvest.
3.
Lennék magas, büszke báró,
Ló és szolgák várnának rám,
Mind az örömömet szolgáló -
Montgomerie Peggyvel megosztanám.
3. A Cessnock part lánya
(The Lass Of Cessnock Banks)
Dallam: If he be a Butcher neat and trim
1780
1.
Cessnock partján lakik egy lány,
Leírnám alakját, arcát;
Lányainknak fölötte áll, -
Két csillogó, huncut szempár!
2.
Ő édesebb, mint a hajnal,
Mikor föltűnő Phoebust lát,
S gyep harmatcsepptől ragyoghat -
Két csillogó, huncut szempár!
3.
Imádható, ifjú kőris,
Mi nő legelő oldalán,
És a szürcsölt friss patakvíz -
Két csillogó, huncut szempár!
4.
Folttalan, virágzó tövis
Oly zöld levél, fehér virág,
Hajnal legtisztább harmatin -
Két csillogó, huncut szempár!
5.
Tekintete, bomló május,
Mint esti Phoebus csillogás,
Míg permetre madár vidul, -
Két csillogó, huncut szempár!
6.
Haja olyan, mint göndör köd,
Az estéli hegy oldalán,
Míg múlnak üdítő esők -
Két csillogó, huncut szempár!
7.
Homloka feszes szivárvány,
Mikor jő fényes napsugár,
S díszít távoli hegy ormát -
Két csillogó, huncut szempár!
8.
Orcája vörös drágakő,
Jelenlévő büszke virág,
Éppen tüskés szárán feslő -
Két csillogó, huncut szempár!
9.
Foga, mint éjszakai hó,
Kelő hajnali sápadtság,
Rejtve zúgó ér áramát -
Két csillogó, huncut szempár!
10.
Ajka megérett cseresznye,
Falra vetített Boreas:
Bűvös látvány, csábít íze -
Két csillogó, huncut szempár!
11.
Lélegzete szellőillat,
Lágyan ringó a babvirág,
Míg Phoebus tengerbe zuhan -
Két csillogó, huncut szempár!
12.
Hangja, mint az esti rigó,
Mely dalolgat Cessnock partján,
Míg társa bokorban ingó -
Két csillogó, huncut szempár!
13.
Ám nem az alakja, arca,
Szépség mesekirálynője,
Hanem elmeragyogása -
És legfőképp huncut szeme!
4. Az első zsoltár átirata
(Paraphrase Of The First Psalm)
1781
1.
Az ember bárhol is éljen,
Tárol boldogságot,
Ki nem a gonosz útján jár,
Nem tanul bűntudatot!
2.
Sem a gúnyos büszkeségből,
Sem külföldre nézegetvén,
De alázattal és félve
Még Isten elé lép!
3.
Ez az ember virul, mint fa,
Mely patakon növöget:
A gyümölcse magasan ül,
Lent erősít gyökeret.
4.
De ki bűntudatban bimbós,
A földre öntetik,
És mint kidobott gyökértelen,
Majd fölsepertetik.
5.
Miért? Mert Isten jót imád,
Békét, nyugalmat ad nekik,
De a gonosz emberről dönt,
Soha áldás rá nem esik.
5. Az átköltött kilencvenedik zsoltár
(The Ninetieth Psalm Versified)
1781
1.
Első, legnagyobb barátja
A teljes emberi fajnak!
Kinek mindig erős jobbja,
Hol tartózkodnak, laknak!
2.
Míg a hegyek felvonták fejüket
A formáló kezed alatt,
Míg e súlyos földgömb hűen
Szavadra semmiből kiszakadt;
3.
A hatalmad emelte, tartja
Ezen világegyetemet,
Időtlen idő óta
Még mindig ugyanezt.
4.
Hatalmas idő, esztendők,
Mi nekünk roppantra tágult,
Többé nincs tekinteted előtt
Mint tegnap, mi már elmúlt.
5.
Adott szavad: lényedet, ember,
A létezés hozta;
Ismét mondod: "Ti emberek
Fiai, a semmibe vissza!
6.
Minden gonddal fekteted őket,
Vég nélküli szendergésben;
Mint egy árvíz, sodrod el őket
Nyomasztó seperéssel.
7.
Virágzanak, mint reggeli virág
A szépség büszkeségében,
De a hosszú éj mindent levág,
S fonnyadtan hevernek széjjel.
6. Ima kín szorításában
(Prayer Under The Pressure Of Violent Anguish)
1781
1.
Ó, nagyszerű lény! Léted
Meghaladja ismeretem;
Mégis biztosan ismered
Alant minden teremtményed.
2.
A teremtmény, mely előtted áll,
Oly nyomorult és szorongó;
Ám lelkem rontó nyavalyái
Fenső óhajodra meghajlók.
3.
Persze, mindenható nem tehetsz
Kegyetlenségből vagy haraggal!
Ó, fáradt szememről a könnyet
Töröld, vagy zárd le gyors halállal!
4.
De ha lesújtott kell legyek
Valami bölcs tervhez,
Akkor állítsd be lelkemben
Nyavalygás helyett türelmet!
7. Strófák a halálos kilátásra
(Stanzas Written in Prospect of Death)
1781
1.
Mért kell elhagynom e földi létet?
Úgy elteltem kedves varázsával?
Csepp öröm kerül sok betegséget;
Némi napfény viharújulásban.
Nyilallások riasztják a lelkem?
Vagy a halál sivár odújában?
Bűntudatból rémülten fegyverben:
Reszketeg jönnék dühös Istenhez,
Oly okos, bűntető botja alatt.
2.
Vágyva mondanám: „Bocsásd meg bolond vétkem,”
Gyöngéden ígérem, s többé meg nem szegem.
De szerzőm egészsége szétfoszlik,
Ismét elhagyom tisztes erényem;
Utam tévelygő bolondság megint;
Feljön a barom, süllyed az ember:
Hogy sírjak mennyei irgalmadért,
Ha teszek a kegyes tervvel szemben?
Bűnt sűrűn gyászolva, de üldözve kísértésem?
3.
Ó, mindenek nagy kormányzója!
Ha szememet rád merem emelni,
Bólintásodra vihar odábbállna,
Vagy a tomboló tenger hulláma:
E vezérlő erővel segíts nekem is
Talpig dühös szenvedélyt rekeszteni,
Alkalmatlannak érzem magam, hogy
Az ár a megengedett mederben folyjon:
Ó, segítsél nekem égi Mindenhatóm!
8. Bár a forgandó szerencse
(Tho' Fickle Fortune.)
Dallam: I dream’d I lay
1782
1.
Bár a forgandó szerencse átvert,
(Ígérte, szép és kapható, ám beteg),
Szerető, barátok, bőség kizsebelt,
Mégis bízom, lesz szív, mely emleget.
2.
Óvatoskodom, mennyire tudok,
De ha sikert nem találhatok,
Akkor jöjj balszerencse, és üdv -
Töretlen elmével összejövünk!
9. Dühödt Fortuna
(Raging Fortune)
Dallam: Ismeretlen
1782
1.
Ó, dühödt Fortuna hervadt szele
Minden levelem levetette!
Ó, dühödt Fortuna hervadt szele
Minden levelem levetette!
2.
Száram szép, bimbóm zöld,
Édes virágom kipattant;
Friss harmat hullt, föl lágy nap jött,
És hizlalta ágamat.
3.
De Fortuna baljós vihara
Minden virágom levetette!
De Fortuna baljós vihara
Minden virágom levetette!
10. A szerző apjának
(For The Author's Father)
1784
1.
Te, kinek arcát szánalomkönnyek festik,
Jöjj jámbor tisztelettel és figyelj!
Szerető férj drága maradványa pihen itt.
A gyengéd apa és a nagylelkű partner.
2.
A szánandó emberi jajt érző szíve,
A bátor szív, amely nem félt büszkeségtől,
Az emberbarát – csak bűn volt ellensége;
„Kudarca is az erény oldalára dőlt”.
11. Egy éjjeli kóborláson
(One Night As I Did Wander)
Dallam: John Anderson my jo
1785
Egy éjjeli kóborláson,
Míg kukorica sarjadott,
Leültem, tűnődni gondon
Egy vén facsutakon:
Öreg Ayr előttem futott,
Sietve óceánhoz;
Egy vadgalamb turbékolt
Rám, s fákról visszhangzott.
12. Volt egy legény
(There Was A Lad)
Dallam: Dainty Davie
1785
Kórus
Robin kóbór legény volt,
Dumás, kóbór, dumás, kóbor,
Robin kóbór legény volt,
Dumás, kóbór, dumás, kóbor,
1.
Kyle-ban született egy legény,
De mikor és hogyan,
Kétlem, hogy valamit ér
E kedvesség Robinnal.
2.
Királyunknak a végső esztendő
Huszonöt napja kezdődött,
Mikor a januári szél fújtatva
Ajándékul füttyentett Robinra.
3.
A banya tenyerébe nézett,
S mondta: - Ki él, láthatja majd,
Ez az ütős fiú nem lesz tökfej:
Hívjuk Robinnak, gondoltam.
4.
- Nagy és kicsi bajok érik,
De fölöttük mindig egy szív.
Biztosíték mindünk számára:
Mind büszkék leszünk Robinra!
5.
- De biztos, mint kétszer kettő négy,
Minden vonal csak arra néz,
E fickó minket majd szeret is,
Hát ajánlom magam, Robin!
6.
- Szentem, kétlem, hogy előled
A lányok kitérnének;
De nem sorolom hibáid,
Hát áldásom rád, Robin!
13. Adam Armour imája
(Adam Armour's Prayer)
1785
1.
Kicsi vagyok, hát Isten szán engem!
Bár a szenvedély törpéje,
Tetszhet bárki takács vetélője
Ugorva oda, meg ide,
Mégis, ritka, mint jó káposztakés,
Lényegem a nevetés.
2.
Tudja meg bánatos esetünket:
Szégyenünk George szajha szolgája,
Mert végigvertük a helyen,
Dohányzacskóját bántva;
Így nem merjük mutatni arcunkat
A faluban.
3.
És most bujkálunk gödrökben,
Vadásznak ránk, mint William Wallace-ra,
Feketegárdisták – konstáblerek,
No meg katonák;
Akasztófától Isten mentsen minket,
Az szégyenteljes halál!
4.
Vén, zord, éjszakállú George énje -
Ó, rázd át a Pokol száján!
S hagyd lógni, ordítva, üvöltve
E rút lármát,
Ha lázadást ajánl,
Akkor lökd be!
5.
Ha villogó pillantással jő a Halál,
S vén részeg Nanse-é a végső kacsintás,
A Sátán csengőt hátára kössön
Kapujában,
És töltse föl forró vörös füstös
Kénköves itallal.
6.
Bár Jock és féleszű Jean vidám,
Pár ördög őket sietve ragadja meg,
És lengesse pokoli ladikban
A tavon át,
És csutakolja le a bőrüket
Tölgyolajjal!
7.
A szolga szajha pedig - szegény talmi test! -
Gonoszkodást kapott már eleget;
Fojtott csípővel, véres fenékkel
Fájó szenvedésit;
De majd kígyózzon kötélben
Ha tovább kurválkodik!
14. Lobogó fürtje
(Her flowing locks)
Dallam: Ismeretlen
1785
1.
Lobogó fürtje hollószárny,
Nyakára, keblére omlik.
Édes e mellhez tapadás,
És a nyak köré fonódik!
2.
Ajka harmatnedves rózsa -
Ó, mily ünnep, kedves szája!
Arca menny színárnyalata,
Bíbora Isten csudája!
15. Egy egérhez
Amikor 1785 novemberében a fészkét kifordította az ekével.
(To A Mouse On turning her up in her nest with the plough, November 1785.)
Kis, karcsú, lapuló, félénk vad,
Ó, mily pánik, mi melledre tapad!
Nem tűnj el annyira sietve,
Hirtelen szökellve!
Semmi kedvem üldözni téged,
S ölni eke élével.
Sajnálom, az emberi uralom
Megtörte a természetes kapcsot,
És igazolja e beteg akaratot,
Mi megriasztott
Miattam, ki földre pottyant társad ott,
És halandó fickó!
Nincs kétségem, néha lopni jársz;
És akkor? Élned csak muszáj!
Egy furcsa fül huszonnégy barázdán
Apró kívánság;
Mit kapok a maradékkal, áldás,
És ki nem hagynám.
Kicsiny házad is dőlt romba!
Gyenge falait, a szél szétszórja!
És most semmiből nem épül újra,
Csak zöld fű lehet!
Zord decemberi szelek jönnek,
Mind metsző, keseredett!
Láthattál csupasz, letarolt mezőt,
És a nehéz tél mily gyorsan jön,
Otthonos itt, roppanás alatt,
Arra gondolsz, itt maradsz,
Míg beomlik! Az eke miatt,
Mi vágta kamrádat.
Apró tarló és levél halom,
Múlt tengernyi fáradtságon!
Lettél mindenedből kiforgatott,
Házadból meg gazdaságból,
Hogy elviseld a téli csöpögést,
Irgalmatlan jegesedést.
De Egér, nem vagy egyedül,
Hasztalan előrenézés:
Egerek, emberek s rendszerük,
Gyakran mutatnak lejtést,
Bánatot, fájdalmat hagyva nekünk,
Ígért örömért!
Mégis áldott vagy, nem, mint én!
A jelen megérintvén:
De ó! A szemem visszanéz,
Sivár kilátás ott!
És előre, nem láthatok,
Talán szorongok!
16. Vázlat
(Sketch)
1785
1.
Üdv, Poézis! Kimért nimfa!
Űzésedkor mily tömeg pörgött
Józan ész, vagy süllyedő sodra,
Rakás hülyeség között;
És Oh! gyakran kedvesed éhezett
Minden kegyed közepett!
2.
Mondd, Lány, hogyan megy sorod,
Míg trombita hősiesen harsog,
Tragédia rajtad végigvág,
Halál vagy házasság;
Volt, ki próbálta a Pásztor-dalt,
Ámde kudarccal?
3.
Homérosz hajóján John Milton virága;
Aiszkhülosz tollából William Shakespeare hajt;
Pope-ot, a törpét még húzza
Horatiusi hírnév;
Édes dalodban, Barauld, túlél
Még Szapphó lángja is.
4.
De hozzád, Theokritosz, ki illik?
Ezek nem Herd balladái, Maro fogásai;
Pope udvarol, de készíti kis foltjait,
Pogány foszlányait:
Átlépek száz névtelen silányon,
A jobbat majmolón.
5.
Ész és tanulás e nagy korában
Senki tovább a pásztorfüttyöt
Nem fújja édesen otthonában
És vidéken illendőn;
Osztva rég híres göröggel
Rivális helyet?
6.
Igen! van egy, - egy skót ifjú!
Van egy: jöjj elő, nyílt Allan!
Fiatalság mögé ne bújj,
Olyan okos alak;
Idő foga rághatja Tatallan-t,
De te örök maradsz.
7.
A régit tökélyre fested,
Édes kaledón soraidban;
Mirtuszág nem arany patak,
Hol Philoméla,
Míg éjféli szél szőlőt szemez,
Bánatát elmondja!
8.
Vidéki szerelmed a természet;
Nincs dagályos ostobaság;
Nincs gőg, lopás, csak a bűbáj,
Boszorkányos szeretet,
Báj, mely erőset is lefog,
Legzordabb mozdulatot.
9.
Százszorszép völgyben kósza csermely,
Hol lánykák ruhát fehérítnek;
Vagy mogyorós lejtőkön ügetsz
Ősz galagonyákkal,
Hol rigó ül bojtár vackára
Napnyugtára.
17. Skót ital
(Scotch Drink)
1785
Ütős italt neki, míg pislog,
Süllyed kétségbeesésben;
S tömény létől vér vet lobot,
Gyász és gond préselésében:
Hagyva, mélyre inni, vigadni,
A kupán is túlcsordulni,
Felejt tartozást, szerelmét,
S fájdalmait már nem érzi.
1.
Hagyd, más költők nyissanak vitát
Szőlőről, borról, részeg Bacchusról,
Beteges névről, történtek kínzásáról,
Mely ingerli a fülhallást:
Dalolom a skót árpa levét, hordónkban,
Pohárban vagy kancsóban.
2.
Ó te, múzsám! Jó skót ital!
Mindegy, ha fürge férgek rágnak,
Vagy, sűrű, barna föl korsószélen,
Dicsőséges habbal
Ihlessen, míg pislogva selypítek,
Dalolva neved!
3.
Ékítsen völgyet érett búza,
Zab tömje szőrös orrukat,
Este, reggel borsó és bab,
Illat a síkra:
John Barleycorn áldás rád,
Te árpakirály!
4.
Rajtad Skócia gyakran kérődzik,
Puha pogácsa legjaván!
Vagy forog forró levesben
Marhahússal, kellel;
De míg öntöd erős szíved vérét,
Ragyogsz, mint séf.
5.
Étel tölti bendőnk, s életben tart;
Bár az élet értéktelen ajándék,
Húzva súllyal, epedve gyásszal;
De tiéd a kenés,
Az életkerekek lejtőn lezúgnak,
Csörgő vígsággal.
6.
Tisztítod tanuló zűrös fejét,
Vidítod lankadó törődés szívét;
Munka idegszálát húzod,
A súlyos fáradtságot;
Setét rémségben felragyogsz
Mélabús mosoly.
7.
Gyakran masszív ezüst ruhában,
Urakkal emeled fejed;
Ám, alázatos szükségben,
Szegények bora:
Kenyere, vagy csepp kásája,
Konyhaparádéban.
8.
Élteted a közös helyeink:
Mivé lennének vásáraink, rendezvényeink?
A szent, isteni gyűléseket is
Te ihletted,
A tátongó sátrakat bekerítik,
S neked kétszer lőttek.
9.
Azon víg estén gyűjtünk kukoricát,
Ó, édes, tejfölözöl kanalat!
Vagy füstölsz újév hajnalán
Tálban, pohárban,
És csak egy csepp spirituális égés,
Ízes, édeskés!
10.
Vulcan fujtatója szusszan,
Földműves sereglik javaival,
Ó, ritkán látni, habzón pezsgőn
A két fülű csészében!
Akkor, mint halál, a kovács jön
Minden ütemre.
11.
Nincs kegyelem vasnak, acélnak:
Az izmos, kemény paraszt,
Vadul túlpörög, erős karral,
Homlok-kalapácssal,
Míg üllő, gyűrű, orsó akad,
Zajos kiáltással.
12.
Sírós babák, ha meglátják a fényt,
Pletykából lesz vidám csicsergés;
Milyen gyagyák a kis drágák;
Jaj, zuhan a név!
Egy bába sem kap társas éjt,
Vagy értük érmét.
13.
Mikor szomszédok jogvitáznak,
Oly vadul, mily vadul lehet,
Az egyszerű árpapárlat
Vitát berekeszt!
Ügyvédi díjnak legolcsóbb
Csapolni a hordót.
14.
Jaj! Múzsámnak mindig oka van,
Vádolni földijeit árulással!
Naponta nedvesítik torkukat
Szép italokkal,
És egy tél alatt aligha
Kérdik, mi az ára.
15.
Jaj, mi lesz a szesszel, égő szemét!
Sok kín, betegség heves forrása!
Rabul ejt sok szegény, iszákos hülyét
Félnapokra;
Küldi az öreg skót kézpénzt
Legrosszabb ellenségért.
16.
Skótok, öreg Skóciának
Jót akarók! Tiétek mesém,
Szegény, bűntelen ördögök, mint én!
Betegség járhat
Keserű, kontár borokért,
Idegen lőréért.
17.
Kis kövek gyűlnek a hólyagba,
Köszvény ízről ízre kínozza,
Morgás gyűri arcát
Savanyú megvetéssel,
Egy pohár whisky odavág
Őszinte emberekkel!
18.
O whisky! Játék és csíny lelke!
Fogadd e bárd háláját!
Míg akar, hangtalan csikorgás
Szegény verse!
Te jössz – tagjai zörgése
Mások farán!
19.
Ferintosh! Ó, bús veszteség!
Skócia sirat parttól partig!
Köhögés ugat, kólika szorít
Így jöhet ránk a vég;
A Forbes-hű bérhencegést
Már elvitték!
20.
Adózás átkozott piócái,
Ki whiskyt főz, lopja jutalmukat!
Ördög, egy, kettő, három, kezed feltartani!
Kapd el a spionokat!
Süsd őket kénköves buktában
Szegény, fránya ivóknak.
21.
Szerencse! Ha akarsz, adj nekem mind
Egész nadrágot, kalácsot, deci whiskyt,
És a rímet tartom rajongásod szerint,
Fogd meg a többit,
Alkudj vakon is,
Legjobbra térít.
18. Természet törvénye
Alázatosan írva Gavin Hamiltonhoz, Esquire.
A nagy Természet szólt, figyelmes ember engedelmeskedett. (Pope)
1786
1.
Hadd hencegjenek más hősök hegekkel,
Harc és viszály nyomai,
Míg más költők háborúkat énekelnek,
Az emberi élet csapásait!
A mulatság szégyene: karddal, fegyverrel
Levágni az embert, mint lim-lomot!
Zengem nevét, hírét nemest
Annak, ki minket sokszoroz.
2.
A Természet szólt, nyájasan: -
- Folytasd, te emberi faj;
Ez alsó világról lemondok érted;
Légy gyümölcsöző és növekedj.
Az erős vágy folyékony tüzét
Mindegyik kebelbe borítva;
Itt e kézben az emberiség,
És ott a Szépség virága!
3.
E művészet nélküli hangok hőse,
Szerény bárd volt ő,
Ki Coila síkján rímeit énekelte
Sok vidámság, öröm:
Jó Természet gondját osztotta
Szét, lángoló áram;
És mindent hívőre sosem várva,
A szent özön megakasztására.
4.
Érezte a felsőbb kemény rendelet
Izgalmát, keresztül-kasul éltetett;
És keresett egy megfelelő mellet,
Kellő engedelmességet.
Kegyes Erők ernyője a fiatal virágokon
A vetélés ragyájából;
És lám! A bárd - nagy jutalom -
Dupla adagot kapott!
5.
Vén víg Coil számolhat napot,
Hogy évenként visszatér,
A Mérleg nyelve harmadszor,
Újabb Burns-t adott,
Jövendő rímekkel más mesét,
Hogy felülmúlja ősét,
Dalolni Vén Coilt nemes stílusban
Költőibb lánggal!
6.
Te, béke és békés dal hatalma,
Nézz le kegyes szemekkel,
Áldd vén Coilát, széle-hossza
Szaporodjon örömökkel!
Hosszan álljon a föld pillérének
Az ősi nemzetek virága,
És hírét sok Burns dalolja
Végtelen nemzedéknek!
19. A leltár
Válaszul az adószedő felszólítására
(The Inventory
In answer to a mandate by the surveyor of taxes)
1786
Uram, ahogy a felszólítása rendelte,
Itt küldök egy pontos felsorolást lejegyezve
Javakról, vagyonról, és minden ingóságomról,
Amire tisztán megesküdhetek bármikor.
Először is a szarvasmarha tartásról: -
Négy pompás alkatú ökröm ott,
Mely valaha is eke elé fogatott:
A földem korábban jó öreg "volt",
Erős és akaratos minden napja.
A földemen mögöttem jól menő kanca,
Ez gyakran hordott haza Kilmarnockból,
És Ayr régi városodból is sokszor,
Oly napokon, mikor a lovaglás nem volt bűn.
(De egyszer, büszke udvarlásomban
Nekem, tökfejnek, lovagolnom kellett
A vágyott lényt, hát úgy tettem -
Uram, bocsásd meg minden bűnömet, és azt is! -
Olyan rosszul jártattam kancámat,
Teljesen megbokrosodott, ina földagadt.)
A barázda mögöttem méltán vad.
Mert mindig igavonót fogtak be,
A negyedik egy felföldi Donald, fürge,
Átkozottul őrült robbanékony Kilbirnie!
Ezenkívül egy csikó, a csikók csikója,
Mely a farka előtt futott valaha:
Ha kímélve vadnak fölnevelik,
Legalább tizenöt fontot hoz a konyhámra.
Szekerem van, de kevés:
Három, részben még új kettő;
Egy vén taliga - inkább jelkép,
Egyik lába és rúdja törött:
Piszkavasnak tengelye jó lett,
Öreganyám eltüzelte a kereket.
Férfinak bírok három huncut legényt,
Egyenesen ördögök harcért és zajért:
Egy hajcsár, a másik kétkezi munkás,
A kis Dávid jószágot etető bojtár.
Tapintattal uralom őket, ahogy kell,
Gyakran együtt végezzük a nehezét;
És illően vasárnap esténként,
Kérdésekkel szorgosan célozgatom őket:
Hitemre! A kis Dávid oly okos lett,
Bár derékig aligha ér föl,
„Vizsgáztatásból” lesöpri önt
Gyorsan, mint bárki e helyen.
Nincsen a házban női szolgálóm,
(Az Úr tartson távol kísértéstől mindörökre!):
Nincs feleségem - és ez az én boldogságom -
És nem vethet ki adót szeretőkre;
Ha az egyházi fickók nem kapnak el,
Tudom, az ördögök meg nem érinthetnek.
Gyerekekkel több, mint elégedett vagyok:
Az ég a vártnál eggyel többet adott!
Jó természetű, vigyori, kedvesem Bess,
Mintha apa arcával nézne szemembe,
Elég egy rész belőle, de kegyelem:
Neki, kedves, édes kis hölgyemnek,
Már rég eleget fizettem;
És ha őt vagy anyját megadóztatja,
Az Úrtól összeszedve, mindet megkaphatja!
De imádkozzon, s ne feledje Aiken úr, én
Semmiféle engedélyt nem váltok ki:
Kijelentem, hogy ettől fogva
Szajhát, lovat megülni nem fogok soha;
Szennyen, pocsolyán fogok gázolni,
Mielőtt drágán fizetnék egy nyeregért;
Erős tuskóim vannak, köszönöm az Égnek,
És minden utamat gyalog fogom járni.
Az egyház és te is elviheted,
A keveset, mi perselyt illet:
Tehát ne tegyen be a könyvébe,
Még tíz sápadt shillingre se.
E felsorolást saját kezemmel írtam,
A nap és a dátum, mint alant;
Mindazoktól, akiket érint, elköszön
Subscripsi huic, Robert Burns.
20. Egy bárd sírfelirata
(A Bard's Epitaph)
1786
1.
Egy hóbortihlető bolond,
Vezetni heves, agyalni gyors,
Keresni szégyell, hajlongni büszke? -
Jöjj hát ide;
E füves halmon siratót énekelj,
És ejts egy könnyet.
2.
Van itt egy bárd, népdalokkal,
Ki észrevétlen belopja magát
A szívbe, heti sokaságban? -
O, ne haladj el!
Csak testvéri, erős érzéssel,
Hagyj itt egy sóhajt.
3.
Van-e ember, ki tisztán ítél,
Tanít mást helyes irányra,
Ám saját élete letér,
Vad őrület hullámra? -
Itt megállj - és az első könnyben
Nézd e sírhelyet.
4.
A szegény lakó alatta
Gyors tanulni, és bölcs tudni,
Buzgón érezve parazsat
Lágyabb lángot, barátit;
Ám esztelenség lejtőjén,
Folt esett nevén.
5.
Olvasó, figyelj! Vajon lelked
Szeszélyes röpte sarkon túl,
Vagy e sötét, kiásott lyuk
Alanti üldözése;
Tudja, gyanakvó önuralom
A bölcsesség gyökere?
21. Az este ittam egy pint bort
(Yestreen I Had A Pint O' Wine)
Dallam: Banks of Banna
1786
1.
Az este ittam egy pint bort,
Oly helyen, hol test nem látszott;
Este mellem pihenteti
Anna arany tincseit.
2.
Éhes zsidó a pusztában
Örülve a mannájának
Semmi a boldogságomnak
Anna édes ajakában.
3.
Urak, nesztek kelet-nyugat
Industól a szavannáig:
Add nekem szorításaim
Anna olvadt alakjában!
4.
Ott megvetem a császári bájt,
Császárné vagy szultána,
Karjában elragadtatást
Adok és kapok Annával!
5.
Menj, nap kérkedő Istene!
Menj, te megsápadt Diana!
Menj pislogó csillag fénye,
Amikor velem van Anna!
6.
Gyerünk be, hollótollú éj,
(Nap, hold, csillagok, mind tűnés)
Hozz írni egy angyaltollat,
Annámmal extázisunkat!
Utóirat
Egyház és állam rám szólhat,
Hogy ily dolgokat nem szabad:
Egyház és állam pokolba,
Megyek, mert vár reám Anna.
Ő a szememnek napfénye,
Nélküle élni nem tudok:
Ha még egyet kívánhatok,
Csak Annámnak kell lennie.
22. Ballochmyle leánya
(A Lass O 'Ballochmyle)
Dallam: Ettrick Banks.
1786
1.
Este volt: harmatos mezők zöldek,
Minden fűszálon gyöngyszemek,
Szellő bab körül csapongott,
És hordott édes illatot,
Minden völgyben rigó dalolt,
Míg a Természet hallgatott,
Csak a zölderdő visszhangzott
A Ballochmyle hegyoldalon.
2.
Önfeledten tovább léptem,
Vidult szívem örömében,
Magányos tisztáson játszva,
Belesvén leányvásárba.
Olyan, mint a Reggel szeme,
Tavaszmosoly levegője.
- Tökély, súgtam elhaladva:
- Íme, Ballochmyle leánya!
3.
Jó a virágos május reggelén,
Édes az őszi éj enyhén,
Kert melegében kóboran,
Vagy lógva magányos vadonban;
De nő, természet gyermeke -
Minden varázsa elérne!
Ott is, hol sodor más munka,
Ő Ballochmyle kedves leánya.
4.
Ó, hát vidéki leány volt,
És én parasztlegény, boldog,
Bár a legkisebb hodályban,
Mi valaha állt Skóciában,
Zord téli szélben, esőben,
Örömmámorban gürcölnék,
És éjjel keblemen hálna
Ballochmyle drága leánya!
5.
Akkor büszkén csúszva-mászva,
Hol hír és dics ragyogása.
Aranyszomj kísérthet kutat,
Vagy keresve bányát alant!
Add a házat a fenyő alatt,
Ápolni talajt vagy nyájat,
Isteni örömben nap, mint nap
Ballochmyle drága lányával.
23. Szózat Edinburghhoz
(Address To Edinburgh)
1786
1.
Edina! Skócia székhelye!
Üdv minden palotádnak, tornyodnak,
Hol egy király lába alatt
Lett jogalkotó szuverén hatásköre:
Vadvirágok nevétől kezdve,
Midőn Ayr partjain lógtam,
Dalos magányban, esti órákban,
Védve tisztelet árnyában.
2.
Itt még bőség az aranydagály,
Zsúfolt piacon nyüzsögnek;
Építészet nemes arcán
Elegáns pompa megülhet:
Itt jog, őshonos égboltjából,
Őrzi a mérlegegyensúlyt;
Ott sasszem tanulmányoz,
Keres Tudományt ki tanul.
3.
Fiaid, Edina, jó társak,
Tárt karok az idegennek;
Széles látókör, szabad gondolat,
A keskeny, vidéki völgy felett;
Figyelve bús jajgatásra,
Szerény érdem halk szavára:
Forrásaik nem apadnak!
Nevükre irigy folt nem tapad!
4.
Lányaid fények, sétáid ékek,
Langy, aranyos nyári égen,
Mézharmat, fehér tövise,
Elragadtatás öröme!
Imádó szembe tömjén csap,
Menyben szép díszben ragyognak:
Fönn látom Szeretet Urát,
A saját isteni munkát!
5.
Ott lesve ritka riadót,
Durva erődöd távol ragyog;
Merész szürke karú veterán,
És sok heggel jelölt sebvarrás:
A súlyos fal és vastag gerendák,
Komoran áll durva sziklán,
Ostromnak gyakran ellenállt,
Visszaverve betörők hadát.
6.
Félő gondolattal, jajkönnyel,
Lám nemes, impozáns dómja,
Hol egykori hősöknek, Skócia,
Híres királyaidnak szálláshely!
Fájdalom, romlott idő jött el!
Felséges nevük mára por!
Vad futásuk nem járt szerencsével!
A merev törvény rikoltja: ''Csak volt!”
7.
Szívverésem lépésedre vált,
Kinek őse napjaidra
Ellenséges rangon, romon át,
Skócia véres oroszlánja unja:
Meg én is, rusztikus dalommal,
Talán fiaim a csűrt elhagyták,
Szembe a vészordítással,
Bátran követve apáik nyomát!
8.
Edina! Skócia székhelye!
Üdv minden palotádnak, tornyodnak,
Hol egy király lába alatt
Lett jogalkotó szuverén hatásköre:
Vadvirágok nevétől kezdve,
Midőn Ayr partjain lógtam,
Dalos magányban, esti órákban,
Védve tisztelet árnyában.
24. Szózat egy hurkához
(Address to a Haggis)
1786
1.
Becsüljék őszinte, vidám arcod,
A kolbászverseny nagyvezérét!
Mindenekfölött helyet foglaltok,
Gyomor, pacal, na meg belek:
Nos, méltán van kegyelmed
Hosszan, míg a karom ér.
2.
Amott töltöd, a tálat rakod,
A farod, mint egy távoli domb,
Tűddel javítva darálót,
Végszükségből,
Míg pórusod harmatot lepárolt,
Mint borostyángyöngy.
3.
Lásd, kését falusi törli,
S készen állsz fölszeletelve,
Zömök belsőd fénnyel árad ki,
Mint árok leve;
És ó, te látvány dicsősége,
Gazdag párakincse!
4.
Majd kanál kanálra nyújtja:
Ördög vigye a legvégét,
Addig kinek-kinek duzzadjon hasa,
Mint dobfeszülés;
Öreg házmester, szeretve degeszét:
- Ah kegy! búgja.
5.
Francia ragu mit segít,
Vagy olíva, mely kocát émelyít,
Vagy becsinált, mely fölrepít,
Úgy undorít,
Lenéz, gúnyosan vicsorít
Egy ily vacsin?
6.
Szegény ördög! Lám a kukájában,
Oly gyenge, mint a kókadt sás,
Cingár lába jó szíjnak,
Dió ökle, mi más;
Alig ütés véres árban,
Mily alkalmatlan.
7.
De láss hurkával jóllakott,
Döngő lépésű parasztot,
Pengeöklével megtapsol,
Fütyülni fogsz;
Kart, lábat és fejet letarol,
Mint bogáncsbogot.
8.
Hatalmak, emberről gondoskodók,
Míg megnézitek az étlapot,
Ó-Skócia nem kér vizes lomot,
Mely fröccsen kis fatányéron,
Ha kívántok hálás imádságot,
Hurkát adjatok!
25. Ó te rémítő hatalom
(O Thou Dread Power)
Ima
1786
1.
Ó, rémítő hatalom, fenn ülsz,
Tudom, hogy majd meghallod,
Míg béke és szerelemügy
Az őszinte imádságom.
2.
Az őszkorú Úr – az agyvérzés,
Örömmel beosztanám:
Áldja meg a kis pihést,
Lám, ez emberi jóság.
3.
Ő, kedves ivadék szemmel,
Gyengéd hittel és félsszel,
Áldd őt anyai örömmel,
S félre egy anya könnyével!
4.
Vágyuk, tartásuk, kedves ifjúságuk,
Az emberi hajnalpírjuk,
Áldj szerelem igaz Istene,
Szülői reményre.
5.
A gyönyörű szeráf testvér-kar-
Őszinte könnyel telt imám -
Bármely kéz rejthet csapdákat,
Lépésüket Te vigyázd.
6.
Előbb-utóbb partot érnek,
Az élet vad óceánjából,
Ünneplik majd, nem kétséges,
A mennyei családot!
26. Tőled Eliza
(From Thee Eliza)
Dallam: Gilderoy
1786
1.
Tőled Eliza, mennem kell,
És szülőpartomtól:
A kegyetlen sors közénk vet
Végtelen óceánt, morajlót;
Ám óceán üvöltése
Szerelmem és köztem,
Soha-soha el nem tépne
Szívem és lelkem tőled.
2.
Búcsúzom, Eliza drágám,
A szobalány, kit imádok!
Fülemben hangjelzés nyomán,
Nincs több találkozónk!
De utolsó szívverésem,
Míg a Halál győzve kiáll,
Az Eliza, a te részed,
Meg a végső sóhajtás!
27. Reménytelenség
Egy óda
(Despondency An Ode)
1786
1.
Gyásztól elnyomva, gondtól elnyomva,
Viselhetőnél egyel több teher,
Vetem magam sóhajra;
Ó élet! Te sértő teher,
Egy durva, fáradt út mentén,
Oly nyomorultnak, mint én!
Tompítsd le, látomásom,
Mily beteges jelenetek!
Mily fájdalom döf, s áthatol,
Méltán igaz, félhetek!
Törődő, kétségbeesett,
Keserves végzetem;
Bánatomat nem zárhatom,
Csak ha zár a sírhalmom!
2.
Dús élet boldog fiai,
Önmaguk a nyüzsgő viszály,
Más nézetre nem kíváncsi!
Még vágyott végét is tagadják,
Míg a dús csak elhalmozás,
Saját jutalmat hoznak:
S én, a reményhagyott személy,
Vagyok céltalanság,
Szomorú visszatérő éjt
Lelve, És reggel ugyanazt.
Te, nyüzsgő és zokogó,
Felejtsd gyászt, fájdalmat;
Én, izgatott és nyugtalan,
Jövőm hiábavaló.
3.
Mily áldott a magányos sors,
Ki, minden felejtve, elfeledett,
Cellája alázatos -
Vad barlang, kusza gyökerekkel -
A gyűjtött gyümölcs fölött ül,
Kristály kútja mellett!
Vagy boldog esti gondolattal:
Elhagyott folyamon
Az emberi út távoli,
Halványan jött álom;
Míg dicsérni, emelni
A mennybe gondolatot,
S vándorként tekeregni,
Látni ünnepi égboltot.
4.
Majd én, nem remetehelyre,
Hová ember lábát nem tette,
Kevéssé alkalmas szerepre;
Szerencsés pillanat fejlődésre,
Csak megállni, csak mozdulni,
Az önbecsülés művészetével:
De ah! Ez örömöt, szerelmet, élvet,
Amelyeket én is szívesen ízlelek,
A magányos megvetheti -
Akarhatja, mégis áldott lehet!
Nem kell neki, nem kell neki
Emberi szeretet vagy gyűlölet;
Míg itt kell sírnom
Hálátlan áruláson!
5.
Ó, irigylendő kezdetek,
Táncos élvek útvesztőjében,
Gond, bűntudat ismeretlen!
Mily rossz váltás érett időkre,
Érezni bolondságot, bűnt
Másokét, magamét, mint süt!
Sok apró manó, ártatlan csíny,
Bokorban madár körvonalain,
Alig ismered a bajt, mely kerül,
Míg férfias a vágyad!
Veszteségek, keresztek,
Aktív ember vonzza őket;
Az összes félelmed, könnyed
Elkopó, fogyó életed!
28. Még mindig éj volt
(The night was still)
Dallam: Ismeretlen
1786
1.
Még mindig éj volt, s a domb felett
A várfalon ragyogó hold,
Rigó dalolt, míg harmatcseppek
Övezték őt a várfalon:
2.
Hát vígan körbetáncolták
Estétől első kakasszóig,
És mindig csak egy refrén járt:
"Irvine gyermeke kedves mind!"
29. Szózat a fogfájáshoz
(Address To The Toothache)
1786
Átkom, a mérgedre üljön,
Amely kínzott ínyemre jön,
Húzva penget fültövömön,
A bosszúm egyre gyötörjön,
Keserű könnyel, idegtépőn,
Ahogy rakodógép hörög!
Nyálam szakállamon lecsorog,
Gyomrom öklendezve kidobom,
Míg a tűz körül buja hang kong,
Lám, rángva üt,
Míg őrülten dühöngök, vágyom
Seggedbe a kenderfésűt!
Mikor fagy az érv, vagy éget láz,
Reuma rág, vagy kólika ráz,
Szomszédunk szánása enyhíthet,
Ha sajnálva nyög;
De poklod már a betegséged -
Gúnyos nyögése döf.
Sok emberi nyavalyatörésben,
Ocsúban, ganéban, átverésben,
Tán jó barátok lehevertek,-
Borút látva!
Zavart bolondok, léhák trükköznek,
S tiétek a pálma!
Hol papok helye a pokolban,
Hol jajkiáltás minden hang,
Pestis-sorszámuk a rang,
Szörnyen nyersen,
Fogfájás, nyakadon a harang,
Közöttük a helyed!
Ó, bús, bajkeverő ifjú,
E sikoly zeng, oly szomorú,
Míg balga farán orsó fúr,
Bakancsrúgást
Adj, s ha Skócia-ellenes az úr,
Egy év fogfájást!
30. A kedves fajdtyúk
(The Bonie Moor-Hen)
Dallam: The Tailor's March
1787
Kórus
Ifjak, tanácsom, vigyázni vadászaton!
Ifjak, tanácsom, vigyázni vadászaton!
Néhány szárnyra kap, néhány felriad,
Ám óvatosan tovasuhan a fajd.
1.
A hanga virágzásban, a rét kaszált,
E napon minden legény hajnali vadász,
Mocsár és láp fölött és sok völgykatlanban:
Végül egy kedves fajdtyúkra akadtak.
2.
A harmat mosta hangaharangokról,
Színei elárulták ama mohás lápon!
Tolla tavasz büszkeségét csillantotta,
És ó, mily forrón csapkodott a szárnya.
3.
Maga, vén Phoebus, míg hegy fölé kukkantott,
Tolla dacára próbált hajlamot:
Odasugárzott, míg dombon sütkérezett -
Mindent túlragyogott, ám jelölt helyet!
4.
Vadásztak dombon, vadásztak a völgyben,
Legjobb legényeink, a legjobb képességgel;
De mégis, ahogy legszebben ült szemük előtt,
Huss! messze szállt, mérföldnyire röpködött.
5.
De jött ám egy rabló, ihaj-tyuhaja!
Alamuszi, ravasz fickó egy flintával.
A bronz csillogott, elvakította,
S most gyűjteményében henceghet díjjal.
31. Szép kérő múlt májusban
(Last May A Braw Wooer)
Dallam: A Lothian Lassie
1787
1.
Múlt májusban szép kérő a hosszú völgyből
Jött, szerelme fájón sütött engem.
Mondám, mint férfit, semmit sem gyűlölök:
Az ördög útitársa, higgy nekem, higgy nekem -
Az ördög útitársa, higgy nekem!
2.
Fullánkról beszélt fekete szememben,
Esküdött, meghal szerelmemért.
Halhatott volna, míg szerette Jean-t:
Bocsáss meg Uram, a hazugságért -
Bocsáss meg a hazugságért!
3.
Jól felszerelt birtok gazdája,
És házasság az ajánlata:
Sosem hagytam, hogy érdeklődésem tudja,
De lehetnek rosszabb ajánlataim -
De rosszabb ajánlataim.
4.
Mit gondolsz? Két hét vagy annál kevesebb
(Az ördög ízére kap közelében!)
Bess, fekete kuzinomhoz fogni könnyebb!
Vajon az öreg nő! Elviselhető-elviselhető -
Vajon az öreg nő! Elviselhető.
5.
Következő héten, amint cirógattam,
Elmentem Dalgarnock marha-vásárába,
És hopp, szeszélyes szeretőmre találtam?
Rámeredtem, mint boszorkányra, mint boszorkányra -
Rámeredtem, mint boszorkányra.
6.
Ámde bal vállam fölött rápillantottam,
Szomszédok ne mondhassák, pimasz.
A kérőmnek gondolta magát italosan,
Esküdtem, a nője, a nője voltam -
Esküdtem, a nője voltam!
7.
Kuzin, legyen barátságos és szolid:
Talán-tán helyrejött a hallása?
És hogy illett új cipője régi, alaktalan lábára?
De szent ég! Hogyan esküdözik-esküdözik -
De szent ég! Hogyan esküdözik!
8.
Könyörgött, hogy lennék a felesége,
Vagy bánattal ölöm őt meg;
Nos, szegény test maradjon életben,
Azt hiszem, holnap-holnap eljegyzem-
Azt hiszem, holnap, eljegyzem!
32. Vízimadarak felriasztásáról a Turit tónál
Vad jelenet Oughtertyre dombjai között.
(On Scaring Some Water-Fowl in Loch Turit A wild scene among the hills of Oughtertyre.)
1787
Miért, ti tólakó gémek
Röppentek föl vizetekről?
Mondjátok baráti lények,
Ha jövök, el mért repültök?
Miért zavarja társas kedvetek,
Rokoni köteléketek? -
Közös barát a Természet,
Ajándéka mindenkié:
Tartsd békésen hömpölygésed,
Vágyakozás vagy bőség;
Vagy szikla alatt menedék,
Tűrve a hullámlökést.
Tudva, pirul versenyünkért,
Túl hamar vélem félelmeid.
Ember, büszke, bitorló ellenség,
Mindenek ura lenne:
Szabadsággal ékeskedik,
Zord zsarnok áll mellette.
A sas, sziklás homlokától
Zsákmánynak megjelölve,
Mellében nincs szánalom,
Erős szükség kényszerítve:
De csak az ember, kinek jár
A menny irgalmából egy sugár,
Dicsőség emberi szívben -
S öltek kéjére jött lények!
E vad folyó síkságain
Csak bojtárok ismerősek,
Hol a mohás part eltűnik
Távol lelkek és ösvények,
Csak a természettől függsz,
S a puszta életben elmerülsz.
Vagy ha az emberfeletti
Rontja születési jogod,
A magasztos éteri
Lény hatalmával gúnyol;
Gyorsan keres szárnycsapkodást,
Más tavat, és más forrást;
Ez ellennel nem dacolhatsz,
Megveti szolgaságodat.
33. Gordon kastély
(Castle Gordon)
1787
1.
Keleti síkon patakokat,
Téli lánc meg nem kötött;
Itt az aranyhomokon ragyogtak,
Keveredve a legbolondabb foltokkal
Zsarnokság bíbor kezétől;
Gazdag fénylő hullámaikat,
Zsarnokokra és szolgáikra bízom:
Add nekem a csobogó patakot,
A Gordon kastély parton.
2.
Csípős erdők egykor melegek,
Árnyékolva égő sugarat,
Bús nyomorult munkára fogottak;
Vagy a bennszülött kegyetlenségek,
Hajlítva vágásra, vérre, zsákmányra;
Fák, mik csak zölden hajladoztak,
Hagyom, ha zsarnok, ha szolga:
Add a bátran kúszó lugasokat,
A Gordon kastély viharában.
3.
Itt ellenőrzés nélkül a természet
Uralkodik vadul az egészen;
Józan, töprengő módon,
Legszebben az érző léleknek,
Ültet erdőt, önt áradatot.
Az élet rossz napján, mélán tombolok,
Éjben találva bújtató barlangot,
Hol víz folyik, vad fák hajladoznak,
A kedves Gordon kastély alatt.
34. Sorok a Carse testvérek remetelakában
(Verses In Friars Carse Hermitage)
Nithside
1788
Te, kit sors vezet ide,
Rőt ruhába öltözve,
Borítson selymes szőrme,
Vésd e tanácsot lelkedbe.
Az élet legtöbb egy nap,
Éjből fakadt, - sötétbe veszett;
Bízva, nem süt minden órában,
Ne félj, lesz felhős szürkület.
Ifjúság, szerelem élénk tánc,
Hajnalcsillagod alatt,
Csábos levegőben szórakozás
Megcsalhat gondtalan párt;
Óvatosság áldja Élvezet poharát,
Majd kortyolj mámort, s kiigyad.
Ahogy napjaid melegen nagyra nőnek,
Az élet delelő lángja közel
Megveted az alázatos völgyet?
Az élet büszke csúcsai rád kövülnek?
Figyeld lelkesen a mászó lépést,
A gonosz les bűnös várakozásban:
Veszély, saskarmos vakmerőség,
Körül szárnyal minden sziklás bércet!
Míg a víg Béke, kenderike dallal,
Énekli a szerény völgyeket.
Amint az éj árnyai bezárulnak,
Téged hosszú távozásra hív;
Ahogy az élet betegséggé válik,
Nézed a kemencesut merre van;
Komoly gondolaton rágódsz,
Mindenen mit láttál, hallottál, végeztél,
És a környék sportos fiataljait tanítod,
A tapasztalat példája, hang és bölcsesség:
Mondsz, emberi igazat, valós értékelést,
Sorsának fő feltételét,
Vagy nem, -Mi vagy, magas vagy alacsony?
Szerencséd apadt vagy áradt?
Sok tehetség aranyozta be életed?
Vagy a fösvény természet vonakodott?
Mondd meg nekik, és vésd a fejükbe,
Amint neked hamar kell megtalálnod,
A szörnyű Menny rosszalló mosolyát,
Az adott erényre vagy a bűnre,
Mondd, légy igazságos, kedves és okos -
Szolid önelégültség rejlik a mögött;
Ez az ostoba, önző, hitetlen mód
Hitvány és aljas nyomorba dönt.
A boldogság csak elnevezés,
Légy elégedett, és könnyíts célodon.
A becsvágy üstökös-fényesség;
Hírnév nyugtalan szellős álom;
Élvezetek, szárnyaló rovarok
Körbe béke, leggyöngédebb virág tavaszon;
Kik egyedül kortyolnak harmatot -
Tedd magadévá a pillangókat;
Melyek virágport falnak -
Zúzd szét a sáskát, mentsd a virágot.
A jövőre készülj fel:
Figyeld, mit nem kerülhetsz el.
S bár a tetted legnagyobb rendben,
Üdvözöld, mit nem kerülhetsz el.
Múltbéli bolondságok levegőhöz juttatnak -
Legyen következményük gondviselésed.
Tartsd szem előtt az emberi nemet,
És ne gyalázd a fajtádat.
Tiszteld alázatos szívvel
Őt, kinek csodás munkája vagy;
Az Ő jóságát tartsd szemmel -
Meg hitedet, és példádat.
Ily lemondón és csendesen kúszva
A végső alvás ágyához, -
Aludj, honnan soha föl nem riadsz,
Éjszaka, hol a hajnal sosem hasad,
A jövő életig, jövő nem marad,
Szállni és örülni a jó helyreállításnak,
Szállni és örülni, ahogy még soha.
Idegen, menj! A Menny legyen vezetőd!
Idézet Nithside sirató gyöngyszemétől.
35. Barim
(My Hoggie)
Dallam: A cím
1788
Mit teszek majd, ha barim megholt?
Örömöm, büszkeségem, bárányom!
Egyetlen, több sincs jószágom,
Esküm, bősz hiúságom!
Éjjel lestünk nyájfordítást,
Én, és a hű kutyusom
Hallgattuk a víz zúgását,
A bokros domboldalon.
Bagoly huhogott a várfalról,
Meg egy szalonka sikkant,
A dombról róka válaszolt,
S remegtem Barim miatt.
A hajnali kakasszóra
Egy szörnyű eb a ködbe’
Felszökött a korlátra,
Barimat majd megölve!
36. A lovag panasza
(The Chevalier's Lament)
Dallam: Captain O'Kane
1788
1.
A madárkák ujjongnak új zöldülésnek,
Morgó patak szélirányban zúg a völgynek,
Kankalinok reggeli harmatban nyílnak,
A zöld völgyben vadon szétszórt gólyahír van:
De mi nyújt örömöt, vagy mi a tisztesség,
Ha sóvár pillanatok gonddal számoltak?
Nincs derűsen bújó tavaszi virág,
Nem hallani madár dalát,
Mi nyugtatná kétségbeesés bús keblét!
2.
Merész tettem kiérdemli a rosszallást,
Egy királyt és egy apát trónra helyezni?
Joga itt minden völgy, és mindenik hegyhát,
Menedék vadnak, előlem elrejtezni!
De nem silány, szánalmas szenvedésem, -
Nagylelkű barátim, romotok gyászolom!
Hitetek oly hűséges
Véres próbatételen,
Ó, Jaj! lehet-e jobb visszatérésem?
37. Egy kis bitang üdvözlése
(Welcome To A Bastart Wean)
1788
1.
Örülök, kicsim! Megesett balesetem,
Ha gondolatod, vagy ha anyád
Valaha elijeszt, riaszt tőlem,
Édes kicsiny hölgyem,
Vagy elpirulnék, ha szólítanál
Mint édesapám!
2.
Miért neveztek paráznának,
Kötekedtek nevemmel pletykákban?
A sok beszéddel jól megismertek,
Hadd fecsegjenek!
Egy öreg feleség nyelve
Bárkit bosszantani gyenge.
3.
Isten hozott kedves, kicsi lányom!
Bár váratlanul jöttél, nem bánom,
Jöveteledért harcoltam
Templomban, kórusban;
Még hitemben nem vagy kiképezve: -
Majdani eskümre!
4.
Boldog ütés édes gyümölcse,
Vicces munkám el nem kallódhat:
Bár ferdén jöttél e világba be,
Mely bolond gúnyolhat,
Utolsó érmémen részed lesz benne,
Biz’ a jobbik fele.
5.
Legrosszabbnak kéne lennem,
Oly kedves és jólöltözött leszel,
Ifjú éveidben, kényelemben
Nevelgetnek,
Mint csitrijét hitvesi ágynak
Minden lakhelyeden.
6.
Kis kép a kedves Bettymről,
Apaként csókollak, simogatlak,
Mivel édesem szívembe zártalak,
Oly jó szándékkal,
Hogy az összes pap látta, kezemtől
A pokol távol van.
7.
Adja Isten, mindet örökölnéd,
Anyád kinézetét, kecses érdemét,
Szegény, értéktelen apád szellemét
Kudarcai nélkül!
Ezt szívesebben látom örökségül,
Mint tanyát, fölszerelést.
8.
És ha oly lennél, mint szeretném,
És tanácsomat, megszívlelnéd,
Soha nem osztom meg veled gondom -
Sem a szégyent, sem költségét, -
De szerető apád vagyok,
Hencegheted nevét.
38. Messze a sudár legény
(The Bonie Lad That's Far Awa)
Dallam: A cím
1788
1.
Ó, hogy lennék én dévaj, vidám,
Hogy mehetnék szépen, élénken,
Míg a legény, kit szívem imád
Hegyeken túl, a messzeségben?
2.
Ez nem a fagyos téli szél,
Ez nem a sodró hófúvás;
De a könny mind szemembe tér,
Rá gondolva, hogy messze jár.
3.
Apám kivágott ajtaján,
Barátaim megtagadtak;
De van egy, ki gondolhat rám -
Sudár legény, ki messze jár.
4.
Egy pár kesztyűt hozott nekem,
És még két selymes pántlikát,
Mindet kedvéért viselem,
Sudár legényért, ki messze jár.
5.
Ó, fáradt tél hamar múlik,
Tavasz nyírligetet felruház,
És édes babám megszületik,
Meg hazajön, ki messze jár!
39. Barátságod
(Your Friendship)
Dallam: Banks of Spey
1788
1.
Barátságod megáldhat engem -
Ó, mért öl e gyönyör?
Kérést mért sürget, egyetlent,
Melyet majd lesöprök?
2.
Gondolatod, ha Szerelem száll,
Rejtőzzön abban,
Ne okozz szívszakadást,
Barátra gondoltam.
40. Elégia az eltávozott évről, 1788.
(Elegy On The Departed Year, 1788.)
Urat, királyt nem gyászolok;
Hadd haljanak - ezért születtek;
De ó, mélázni csodálatos,
Egy tucat hónap, tönkrement!
Ó Nyolcvannyolc, kis teredben
Mily szörnyű dolgok történtek!
Mily élvezettől fosztottál meg!
Mily pácban hagytál bennünket!
A spanyol birodalom veszte fejet,
És vén fogatlan ebem elhalt;
Pitt és Fox között volt kemény menet,
Jó feleségünk kis kakasai:
Egyik játékos ördögfajzat;
De a tyúkokhoz ritka polgári;
A másik konok - nem ily jólnevelt,
De trágyadombon még jobb nem kapart.
Ti, papok, gyertek szószékre fel,
Bőgni, míg berekedtek, s szakad hangotok,
Nyolcvannyolc jót kívánt nektek,
Ételt, bőséget kaptatok:
Bizony sok érmét, és sok ételt,
Tudjátok, kevés megtérülésre!
Ti, lányok, töröljétek meg
Szemetek az elvesztett barátért,
Amit nyolcvannyolc már elvett,
Azt adni nem kell soha többé.
Figyelje meg a marhát, juhot,
Mily buta, a feje lelóg!
Nem, még maga a föld is sír,
Edinburgh kútjaiban nincs víz!
Ó, Nyolcvankilenc, te gyermek,
Tanulni nem öreg, remélem!
Fiú, imádkozom érted,
Most apuci székébe ülhetsz:
Nincs megbilincselt, fátyolozott régens,
De, mint ő, szabad ügynök teljesen,
Feltétlenül kövesd a tervet,
Jóember, nála rosszabb nem lehetsz!
Csak sokkal jobb, meglehet.
1789. január 1.
(Megj. Pitt és Fox - korabeli politikusok)
41. Kaledónia
(Caledonia)
Dallam: Caledonian Hunt's Delight
1789
1.
Egyszer volt, míg a vén Idő ifjú volt,
Az a bátor Kaledónia leányzó,
Néhány északi istenségből szabott
(Ki ne tudná, hogy Kaledónia isteni?).
Tweedtől Orkádokig nyúlt birtokán
Járt vadászni, legeltetni, vagy csak tenni.
Mennyei kapocs tartotta uralmát,
Jóságát isteni fejek garantálták.
2.
Bárány békében, oroszlán háborúban,
A hősnő rokonsága büszkélkedett.
Nagyapja, Odin, esküdött diadalmasan:
" Biz’ megbánja, ha valaki provokál téged!"
Néha földet művel, vagy terelve sportol,
Zsengés kukoricával táplálja szép nyáját;
De a kedvenc helye főleg az erdő volt,
A szórakozása kürt, és vadászkutyák.
3.
Békében uralkodott, míg arra nem szállt
Néhány vakmerő sas az Adria partján,
Egyre-másra, beröpültek sok éven át,
Az eget takarták, a földet prédálták.
Vijjogásuk irtózat, karmuk a halál;
Pusztult és hódolt a környező világ.
Fogta hegyeit, és röpített sok nyilat -
A megszállók menekültek, vagy meghaltak!
4.
Barbár Camelon zavarta meg nyugalmát,
Zűrzavar, nyugtalan lázadás és viszály.
A belső rágódáson túl, végre felkelt,
S egyből elragadott reményt és életet.
Az angol oroszlán, a frankok terrorja
Sűrű portyán vérezték Tweed ezüst vizét,
Ám a fényes kaledón lándzsa megtanítja,
Rettegni saját erdős szülőföldjén.
5.
A lecsapó Hárpia-holló északról
Hozott tengercsapkodást, parti rettegést;
Megjelent a vad skandináv vaddisznó
Tobzódni, dagonyázni, ontani vért;
Dühük országokat, királyokat elért,
Mű nem békítheti, kar vissza nem veri;
De Kaledóniát hiába ütötték,
Largs tanúsítja, Loncartie elmeséli.
6.
Ily hős független, legyőzhetetlen, szabad,
A dicsőség fényútját örökké járja,
Halhatatlan a bátor Kaledónia,
Euklidésszel tárom tisztán, mint a nap: -
Téglalap-háromszög, választott alak;
Függőleges végzet, vén idő az alap,
De bátor Kaledónia az átfogó;
Rájuk talál, mindig rájuk talál, ergó!
42. Szonett az elfogadott szívességről
Címzett Robert Graham, Esq. Fintry.
(Sonnet On Receiving A Favour)
1789
Hangulatom nem idéz Istennőket,
Mesés Múzsa jó a hazug bárdnak,
Életem barátja! dúlt lelkem éget,
És szívem hálája visszavágtat,
Adott áldásodban a jó mind új,
Az ajándék is drágább, mint az átadó.
Nap bolygója! más sápadtabb fényút!
És éjjel sok csillag, mind csillogó!
Ha kihull agyamból az adakozóm,
Legyek nagylelkűségének szégyene,
Engem görgess végig szféráidon,
Gazember éveim számba véve!
Kezem feszül dagadó mellemre,
Hálám túlbeszélném, ha lehetne.
43. Pegasus Wanlockheadben
(Pegasus At Wanlockhead)
1789
1.
Pegasussal egy napon
Apollo, fáradtan repült
(Az út fagyos hegyen terül),
Gyalogosan kitaposott.
2.
Szegény csúszó, kerge Pegasus
Sajnálandó, gyalogolt;
Hát Apollo megy Vulcanhoz,
Bezáratni a fagyot.
3.
Vulcan munkához is látott,
Ledobva sapkát, kabátot,
S mert a Nap dolgával végzett -
Fizetsége egy szonett.
4.
Wanlockhead-i Vulcan gyerek,
Sajna bús katasztrófám!
Pegazusom rossz patkóját -
Megfizetem, mint a mester!
44. Titkon szeretett szerelmem
(I Love My Love In Secret)
Dallam: A cím
1789
Sandym gyűrűt adott nekem,
Finom gyémánt szépségeket;
De sokkal jobbat adtam én,
Szívfogadalmam gyűrűjén.
Kórus.
Sandykém ó, Sandykém ó,
Kedves, kedves Samdykém ó;
Szerelem adósod,
Neked nyíltan vagyok,
Amíg titokban szeretlek, Sandykém ó.
Az én Sandym megborzongat,
Míg arcán könnye leszaladt;
Cseppjéből nekem is adott,
Őrzöm, amíg meg nem halok.
Kórus.
Sandykém ó, Sandykém ó,
Kedves, kedves Samdykém ó;
Szerelem adósod,
Neked nyíltan vagyok,
Amíg titokban szeretlek, Sandykém ó.
45. A gyilkolást gyűlölöm
(I Murder Hate)
Dallam: Ismeretlen
1790
Gyilkolni bárhogy gyűlölök,
A dicsőség átitathat,
Háborúm az ágyban örök,
Míg Vénusszal életet ad.
Imádott istenségeim
Közös Békesség és Bőség;
Jobb egyet nemzeni megint,
Mint húszra eljőjjön a vég.
Nem halnék meg Szókratésszel
Pláton minden zavarára,
Leonidász sem érdekel,
Nem lépek Cato útjára:
Egyház és állam zelótái
Nem vihetnek gyilkosságba;
Inkább Zimri végórái, Omolva Cozbi karjába!
46. 1791 Újév napja.
Mrs. Dunlopnak.
(New year’s day 1791
To Mrs. Dunlop)
Ma Idő teker kimerült láncot,
A tizenkét hossz új futásához:
Látom a vén, tar fejű fickót,
Égő szemet, sápadt ábrázatot,
Állítsa be a kifejező gépet
Ugyanazon, unalmas megszokásra.
A hiányzó szerető, öröklő gyermek,
Imájuk támadása hiába:
Süket, barátom, mint látja, nyomott az,
Az órát pillanatra le nem teszi.
Háziasszony voltodból kiléphetnél,
(Az őrnagy a kutyákkal van;
A boldog bérlők megosztják körét;
Coila vására Rachel gondozásában,
Kivirágzó Keitht Gray lefoglalja)
(Az unoka sapkája ráér holnap),
Csatlakozhatnál erkölcsömbe?
E nap kedvező a bölcsességre!
Először is, mit hozott a tegnap este?
- Egy év telt el örökre.
És mi e nap erős tanácsa?
- Csak a múló pillanatra alapozunk!
Pihenni - mire? Itt mit csinálunk?
Mért bámulnánk az évet, mely oda?
Az Idő, tanít-e majd közmondással,
Találkánkhoz bár egy percet adna?
Néhány nap talán- pár év biztosan -
Megpihentet minket a néma porban:
Akkor bölcs dolog lefojtani gyönyörünket?
Igen, minden ilyen érvelés téves!
A Természet hangja hangosan bőg,
És sok üzenet az égből,
Hogy bennünk valami sosem hal meg;
Hogy ez esendő, bizonytalan állapoton
Múlnak örök súlyú dolgok;
Hogy a jövő élet ismeretlen terén
Csak önmagától veheti árnyalatát,
Akár mennyei fényes dicsőség,
Vagy sötét, a Nyomor siralmas éjén át.
Addig is, tisztelt barátaim, főképpen
E szegény lénytől függ minden,
A fontos Most alkalmazottunk legyen,
És éljünk, mint kik sosem halnak meg.
Bár te, koronás napokkal és rendjelekkel,
Tanúja azon gyermeki körnek
(Az eldobandó bús élet látványának,
A megrázandó sárga irigység látványának),
Mások most követelik, fő szempontodat:
Magad, várod fényes jutalmadat.
47.Szózat Thomson árnyékához
Mellszobrának megkoronázásakor Bays füzérével Ednamnál, Roxburhgshire-ben.
(Address To The Shade Of Thomson
On crowning his bust with a wreath of Bays, at Ednam, Roxburhgshire.)
1791
1.
Míg szűz tavaszon Eden árad,
Zöldre tárja gyengéd palástját,
A gyep is mókás hangulat,
Vagy szélhordta dallamhangolás.
2.
Míg nyáron kegyes matrónaként,
Húzódik Dryburgh hűs árnyába,
Gyakran, megáll a döfés,
A hegyes penge haladása:
3.
Míg ősznek, jótevő kedvesnek,
Tweed emeli idős fejét,
Látja önelégült elmével,
Adományát ette minden lény:
4.
Míg a mániákus tél tombol
A dombon, honnét a Yarrow ered,
Az ár harsány üvöltését kavarón,
Vagy söpör vad hóförgeteget:
5.
Viszlát, év édes költője!
Virágzik koszorúd, a jutalom;
Míg Skócia, örömkönnyel,
Hirdeti, Thomson a fia volt.