NÉHÁNY BAGATELL
ajánlás
száraz gally
forgasd kitartóan
majd a délkörök is előjönnek
ha eltaláltad a tényállás
titkolt rezgésszámait
s bemutatkoznak sorra
mint a költők
szemérmesen és ellenállhatatlanul
előjelek
időben görbült álarcok
csillagködbe nyíló
szemüregekkel
gondolatfejedelem
ítélkezésben
világunk évszakairól
zúgó óceánban jéghegyek
s borzongó
kontár Robinsonok
zsákutca
letört hajszálak útján
zabolázatlan ötletek
fölemelő vágtatása
észlelhető
utólagos nyugalmunk
páholyából
átmenet I.
a jelenlét
vékonyodó tartományai
árnyékukat vetik
a pupilla idegvégződéseire
az űr akváriummá
sűrűsödik ahogy
föllazulnak a könnyzacskók
látlelet
javíthatatlan pillantások
lopakodnak felétek
kapuk alól
sörözőkből
álmotokból
őrizetlenül hagyott
fogatlan rettenetek
huncut démonok
kandikálnak soraimból
tragédia
kényelmes alapállapotunkból
kiveszett valami
belső testtartás
teremtő parancs
s nem tudni mi is az az
elhanyagolható semmiség
ember sivatagban
már félúton
megdöntött elmélettel
róni a szigorú homokot
nyomom sorsát
mégis elkerülni
rettenet
csobbanás kell ide
tarkóra zuhanó
fülbe hasító kiáltás
valahogyan kibontakozni
az ellentmondások
mélyülő algás zűrzavarából
éjszakai úszóként
ki ismeretlen partszakaszon
próbál kibújni
a tengernyi szédületből
szembenézés
a látvány
kamaszlányként
akárhányszor
fügét mutat
kíváncsiságunknak
s mi tehetetlen
szemlélők
borzongunk rendületlen
vers
ha nem tudnád
részleteiből a gyengeséget
nyakon csípni
nem kell azért keseregni
helyzete ismeretlen
minden fölfedett árnyalata csal
és elvárja hogy újra meglátogasd
érzelgősség
nemrég még ítélkező
most hátráló gondolatok
nem búcsúznak
valami mégis integetésre
vonja kezem
és ők csendesen
kizsugorodnak a képből
gravitáció
meghámozott
pőre állapotok
néznek farkasszemet
s állok előttük
valószínű elváltozásaik
vádlottjaként
fogadalom
mikor kivetnivaló
értelmetlen túlzásaimtól
táncra perdül a valóság
még egyszer elhúzom
fintorra hajlamos ajkamat
s megtanulom a süketnémák
tömörségét
rezonancia
jó hogy látlak sejk
sivatag száraz ajkú
alig kibuggyanó szavait
hozom ajándékba sejk
fogadd oázisodba
én megyek máris
nálam tikkadtabbak
üzenetéért hát
üdv neked sejk
DŐRE ÓRIÁSOK
kiszolgáltatottak
mi izgága félreesők
egy új lépés kedvéért
homályban motozó
pillákkal születünk újra
kertünkbe ültetett
önáltató segédfogalmak között
egyensúlyozunk
juharpálcára támaszkodva
táj
csalhatatlan időmérték elfelejtett
hősök földjére hajló homlokomon
ez a rét maga a csillagközi tér
pokróc sötétség benne minden lépés
középen maradni vagy körüljárni
egyremegy
nem történik semmi
talán minden elvégeztetett
a rét állandó kapuiban
ott a határ ahol már kezemre csapsz
az egy pontba sűrített törvények
összeterelő végső szédületében
magány
előkerült egy érzéketlen
megmunkálatlan madárszem
pedig vannak igazságot
jól közelítő föltevések
s látásunk torzító tökéletlensége
hinni kell hitetlen közönyét
ahogy csupán eshetőségeket sorol
hideg élesre állított elmével
saját közönye által
közönybe temettetve
szégyen
árulkodó gyomos talapzatokon
egykori árnyékok
betanított éles képben
makacs körök
homályos foltok vigyora fészkel
izgató alapkérdések fölerősítve
bizonytalanság fertőjében
bénító vakság madárnyelv
s a még mindig
törvények törvényen kívüli idő
garázdasága
lehetséges rémálom
a helyiség lassan körbefordult
de nagyon kevesen észlelték
valami történt
egy állapot bomlásnak indult
és természetesnek tűnt
az egyre szükségszerűbb falhoz lapulás
és persze voltak akik többé
sosem jutottak el a falra
aggatott jelképekhez
a spontán taszítás szemközti
gondolatokkal szemben
legyőzhetetlennek bizonyult
tehát ajtótól ablakig csúszás
görbületi sugara a távolság
egyetlen nyilvánvaló mértékét adta
s így együtt már a kegyvesztett
lehetőségek elűzésével
sorsszerű végességbe zápultak
csak gyűlölt megátalkodottak
próbálták fölfeszíteni
a kamra vasajtaját
titkon éjféli szellemjáráskor
traszparens
néha féllábbal
az ismeretlenben létezünk
határ közelébe somfordálva
egy óvatlan pillanatban
majd egyszerűen átsétálunk
a sejthető de igazolhatatlan
okfejtések tartományába
mert mi sem lenyügözőbb
mint egy körömfeketényi
talán kiábrándító jelen
összes épp csak kipattant
talányaival
helyzetdal
most már nyakig lennénk
innen a kockázatot
is tiszta lelkiismerettel
az esetleges hazugságot
is tiszta lelkiismerettel
gyúrhatjuk gyömöszölhetjük
modelljeink éhes rekeszeibe
a helyzet persze mindig
derűsebb mint ahogy
tollam engedni szokta
ez alkati sajátosság
függetlenül a határoló
méretektől
csupán a belső megfigyelő jogán
engedtessék meg a szédület
most már nyakig lennénk
s ez teljesen emberi
törvényszerűség
kitekintő közérzet
én látok amit látok
homokban pirosló virágot
te látsz amit látsz
csillagot robbanást
s persze nevetünk a dolgon
de vannak akik meggyőzhetnének
ugyanazt láttuk
mindig mindenhonnan ugyanazt
egyetlen arc akárhány
életet tükröző vonását
s egy kis szemtelenséggel
minden alkalommal óvatosan
magunkra ölthetjük
a derékban kissé bő
nyakban kissé szűk világot
kiváltságos órában
ahogy az erek elpattannak
a szemgolyóban
sűrű finom hálóöleléssel
ahogy az erek megpattannak
s később elkékülnek
lilába játszó csillagtörténelem
jelenként mutogatja az ütéseket
ahogy az erek fölszakadnak
alvadó vérként tör elő
a kinyilatkoztatás
s percek múltán
sziklaként dübörög
végig a tájon
árkot szántva maga után
a felismerés
utolsó utazás
az ütköző ülve
hiszem a tudományos gondolkodás
nyújthatóságát el egészen a valóságig
vagy inkább a jelenvalóságig
mert ez itt a legfontosabb
zötyögő potyautas létemmel
arányba állítgatom az egészet
majd a teremtés hányadik napja
legyen ez a szóródás
mert hálásak lehetünk annak ki
azt mondta az igazság én vagyok
és most ringatózunk
ismereteink Noé-bárkáján
arcomra valami derűs mosoly
kanyarog elő a századokból
pedig a cél egyre távolabb szökken
s a vigyor sem zavaró
nem zavarhatja szakadék fölött
a kötéltáncost holmi lenti csobogás
odafagyottságában sem szabad tudni
hogy az egyensúly sajátos
legföljebb átmeneti állapot
az ütközőkön ülve
lassan szétváló vagonokra
mosolygok
eltitkolt kötelékek
a tudomásul vétel
mozgási mód
kettősségek ravasz kerülőutak
nem hoznak
szemernyi feloldozást
új ismeretség
semmi
állandósult
valóság nem akad
csak bizonyosságra éhes
mosolygós közelítések
rázzák agyadat
lábjegyzet
megkeresem
az anyag keletkezési pontjait
de utolérnek
s rámkerül a kényszerzubbony
nem tudni
kinek lehet igaza
az ápolók
is belenyugodtak
a folytonosság hiányába
s mert mindig akadnak
nevetni vágyó emberek
röhej mégis
az esetlegesség kizárásában
keresendő
elrendeltetés
mi sem egyszerűbb egy
madárijesztőnél
valódi rongyokban
csak a kapcsolatteremtés
kezdeti bonyodalmain
a közlés buktatóin
kell átesni ép lelkülettel
mert őt persze
nem tudod megkerülni
valami egyenletes
álmosító szélzsongásban
s csupán azt szükséges
ismét hangsúlyozni
hogy továbbra is
valódi rongyok
lobognak rajta
időtlen közöny
szolgálatos lámpagyújtogató
járja a város
egyáltalán világítható utcáit
s néha unalmában
szétkiáltja az óra állását
kétszeres közelítésben sem gondolva
az idő mérésekor
előbukkanó furcsaságokra
századokból kongó hangja is csak
távoli jövőből leselkedő
tartás csíráit ígéri
jóslatnyi pillanataiban
csak bólogat
s visszavonul történelmi cellájába
dörmögéséből talán még kivehető
neki hagyjanak békét
ő semmiről nem tud
vegyék le szeméről e vakító fényt
különben is lejárt a szolgálata
szertartás belülről
ez vesszőfutás
ezek csalánhólyagos ütközések
ez logikus útvonal a parázson
törvényeimmel azonosulok
mint valóság a lehetségessel
létem a
megvalósult lehetetlené
az örök távolodás
éjszaka áthatolhatatlan
csillogása
tétovaság
az utolsó szó
jogai töröltettek
óvatosság kötelező
legjobban tán
a mozaikjátékos jár
csupán jelenségeket
figyelve
rakja rakja képét
a rejtőzködő világnak
s hogy játéka
térhálóvá izgő-mozgó
fénnyé sikerül
hinnünk kell
hogy idő nevű
úriember
régi ismerőse
átmenet II.
mintha a földet
zölddel nyomnák
teljesen összezavarva
az életét hozzá igazítót
jégeső után
integetnek még csillagok
az álom legmélyén
ahogy lassan beporosodva
az űrbe simulunk
tettesek
vádolom ezen százárnyú
húsvér alakokat
kik mindig összekülönböznek
zsebórás árnyékukkal
hogy a valóság drámai
poharaspajtásaiként
hovatartozásuk tisztázásával
rászedettségüket
őszülő tincsekbe rejtik
MÁSFÉLE CSODÁK
szárazvillám
uraim nem kell hasra esni
ha ilyen szárazon csapódik ki
rajtunk a mindenség
fehérre festett talányokat
kell félrerugdosni
kezemből kicsavarni
s nem lesz több
botladozás
megállok majd
kalapom mellé telepszem
a földre
önbizalom
mindig akadnak élve boncolók
a személyes meggyőződés
bűnrészességét kiderítendő
szerencsénkre
isteni önáltatásunk
a végkövetkeztetést
titoktartásra kötelezte
s ha a kontárság kiderülne
jöhet még egy dicső halotti maszk
rész és egész
földi tehetetlenségünket
távoli galaktikákból származtatják
a sűrű fejcsóválások
gondolatfonal hézagaira mutatnak
s mi egymásra torlódott utasok
kellő méltósággal és szitkokkal
viseljük el a sofőr
ilyen irányú tájékozatlanságát
s azértis igyekszünk
a táj varázsában gyönyörködve
meghúzódni
törvény
virradatban hamvas országutak
suhannak könnyedén
a szétválasztó lehetőségek elé
én tudom
az elágazásnál
útjelző táblák vannak
gyönyörű hazugságokkal telepingálva
viszem árnyékomat
felirataitok alá
a választási lehetőség
igazságában megforgatva
sóvárgás
az elváltozások tagadhatatlanok
ámbár valódi szellem lévén
sosem hagyta el
az elíziumi mezőket
az itt-ott táncoló asztaloknak
szerette volna megmagyarázni
ifjú lendület
micsoda erőfeszítés
micsoda sebesség
lökhetne előre
szegény eltiprandó
pásztortáskákon tölgyeken
kérgen felfutó hangyák között
ha akarod kiutalhatunk
egy összkomfortos repedést
elhallgatott érdemeidért
nincs okunk sajnálkozni
szép faragott arcunkkal
az örök megtorpanókon
a darab
kellékek lerázták
magukról az ősi port
fölálltak az ócska
összeácsolt színpadra
hihetetlen módon elkezdődött
a legvalószínűtlenebb színjáték
csak az idő múlása
lőn valós ám
ezt nem is titkolták
áthidalhatatlan távolságok
tátongtak mindenütt
s csattanó csupán
két megfigyelő órájának
egyeztetésében rejlett
határérték
nagy számok igézete lobog
nagyságrendjük talán
ifjúkorom elfogyasztott
söreivel mérhető
parány és óriás között
horzsoló keménységgel
nem sorolhatom föl
csak elrontott álmaimat
hangok a pillanatról
mérjétek meg
a pillangó csapkodó
szárnyaiban az erezetet
s mindentudókká lesztek
éppen kihűlő
cigarettahamuként érezve még
a közelmúlt izzását
hiányérzet
ahogy az óra
szapora ketyegéssel
hűvös villogással
mozdulatlansághoz közelít
tarkómban ádáz viadal
foglyul nem ejthetem
csak néhány emberöltőre bár
drága belső útitársamat
e kizárólagosan emberi
lényeget magamban
robbanás
besoroztattam
veszendők zártáborába
ápolónak hitszónoknak
sírásónak áldozatnak
szögesdrótnak oszlopárnynak
varjútollnak alkonyatnak
eltulajdonított pillanatok
órádra nézel ott
leolvasod
mánusra feszítettségemet
órámra nézek itt
leolvasom
jövendő szemedet
csak egyszer már
távoli édenbe pillanthatnánk
megszelídült tekintettel
egymás órájára sandíthatnánk
hisz ez egyetlen kivehető
vágyunk: sajátidőink
egymásba olvadásának feltétele
a tüneményre kell ügyelni
ősz hajszálaink mindig görcsösen
azonos pillanataink újszülöttei
legyenek
utcarészlet
a zsák szájából
holmi antennás cseréptetők
némi meleg röffen az égre
igen szokatlan helyzet
hozzá látnivalók:
boltívek vasárnapi oszlopfőkkel
néhány falnak támasztott
bűnösnek ítélt heverő
és dróton száradó lelkiismeret
az öntudatlan ívelést lesem
talán megér egy papírrepülőt is
furcsa érzés emberi testtartásra
összpontosítani ráadásul
cégtáblák sem azonosíthatók
újságot lapozni máris lehetetlen
sejtek valamit
a pánik nem érdekel
s már majdnem sötétben
kiálthatok
megvan: a zsákot valaki bekötötte
szonáta ütésekre és zeneszerzőre
In memoriam Bartók Béla
I. Lento
Néha sejtjük:
alkalmasint zöldséget árulunk,
valami idegen piacon,
s mikor leginkább
azonosulni illene,
már nem merjük a Nevét
szánkra venni,
szemernyi ragyogó égboltot
mindig elveszítünk valahol,
azon kapva magunkat, hogy
régen vicsorgunk, pedig
ő még csak mosolyogna.
II. Moderato
A pofonokat azok adják,
akik félnek…
III. Allegro
Életemet adom
egyetlen szabadon
berajzolható,
nem hajlítható
gondolat- és szünetjelért!
IV.
látomások időben
közelmúlt:
agyamban tiszta képletekkel
rohanok szavaitok után
naponta kijavítva
újraigazítva életem
mégis miféle mondatokkal
szöktök meg újra meg újra
jelen:
most be kell ismernem
a fogócskának nincs értelme
agyamból fagyos képletek közül
tódulnak elő
az én szavaim
s máris fogadnám
nagyon esedékes
látogatásotok
közeljövő:
százféle sétalovon kocogunk
körbe-körbe egy védett területen
vádló némaságba burkolózva
átmenet III.
itt fennkölt gátak
számtalan dagadó idegen szertartás
s átballagunk a képen
fifikus detektívtörténeteinkkel
következtetéseink
félrecsúsznak
amíg kiderül
mindenki gyűrött
életrajzát szorongatja
de hát a tettesek
soha nincsenek jelen
s a túloldalon
mind megállunk számot vetni
magányos nagyságunkkal
önarckép kesztyűvel
testemen még átvágnak
zsenge évgyűrűk
félek a mocsoktól
a némaság rohadó piszkától
éhezem csodás szavaitokat
ahogy szép csendesen
a dolgok és az ész közé állnak
mégis mindig választok
legyen bár egy parányi illúzió
hogy a kétely parazsa
megint elboríthasson
érzitek valamit minden alkalommal
pimaszul elhallgatok előletek
s ez így becsületes
persze bosszantó ha
néhány imbolygó ittas vonal
tud mindent régiekről-újakról
kirojtosodott és frissen metszett
vétkekről
hát irigyeljük egymást
a megismerés érdekében csakis
csontvázzá vásári mutatvánnyá egyszerűsödve
mindent átdöfő erőtérré válva
hinnünk kell értjük egymást
az illendőségen túl
nem is titokban ujjongva
hogy testünkön még átvágnak
a zsenge évgyűrűk
hatszögű vallomás
a hang sivár
a hang igaz
a hang a hit
a hang világ
a hang ma van
a hang még lesz
de kié ez a hang?
Comentarios